Kezdőlap

“A ​sárkányrepülés varázslatos dolog. A huszadik századi ember jelképe, az űrtechnika első emberközeli alkalmazása a sárkányrepülő, amely összeköti a múltat a jövőt, Ikarus legendáját, Leonardo rögeszméit megvalósítva. Az első jele annak, hogy a következő században a repülés, ami eddig csak kevesek kiváltsága volt, szinte minden ember számára elérhetővé válik. Az első lépcső a szabad repülés felé repülőtér, kabin és motor nélkül, szárnnyal a hátunkon úgy, ahogyan azt a madarak teszik.”

A ​sárkányrepülés varázsa

 

Oktatás

Repülj Szabadon mint a madarak!

A bonis bona discere.

si851356.jpg

http://www.youtube.com/embed/Y1jL5jFcct0

Kedves Érdeklődő!

 

Klubunk szervezésében februártól  időjárástól függően folyamatosan indítunk  sárkányrepülést  megtanulni vágyók számára alaptanfolyamokat.

 

Sárkányrepülés:”A” vizsgáig a gyakorlati képzés 12 nap.

 

Helye alapvetően és megfelelő szélirány esetén a Hármashatárhegy, de esetenként Bp. környéki felszállóhelyekre is kitelepülünk. 50 km-en belül.

 

Az elméleti alap képzés 9 óra, melyet vizsga követ, az érvényes tematika alapján, amelyet a következő link alatt lehet elérni:

 

http://hffa.hu/index.php/kepzes/276-sarkanyrepuels-kepzes.html

 

Tananyag klubunknál beszerezhető.

 

http://sarkanyrepules.fornax.hu/Tanfolyam/alapfok1.html

 

A tanfolyamokon való részvétel feltétele a betöltött 18 év illetve szülői beleegyezéssel a 16. év, és az egészségügyi alkalmasság.

olvaso_dongo.jpg

Lapos lejtőkről alacsony siklásokkal kezdődik a kiképzés amelyhez az alapfelszereléseket biztosítjuk.

https://www.youtube.com/watch?v=gx0Pzt6olOQ

https://www.youtube.com/watch?v=3qOhdl9c7rs&feature=related

A sárkányrepülő szerkezetet, hevederzetet és sisakot mi adjuk, azonban ajánlott térdvédő és kesztyű használata is, amelyről mindenki maga gondoskodik.

A sárkányrepülést,  gyakran veszélyes sportnak tartják, azonban tudni kell, hogy a képzetlenség, gyakorlatlanság és a figyelmetlenség okozza a balesetek 99%-át.

Gondos kiképzés és elméleti oktatást követően balesetmentesen űzhető a sportág.

A tanfolyamok díja önköltséges és non-profit.

Az alaptanfolyam árát, -amelyről emailben (bse.hhh@gmail.com) küldünk információt- a Budai Siklórepülő Egyesület számlájára kell utalni vagy kassszájába készpénzben befizetni.

bankszámlaszám: Kereskedelmi és Hitelbank                                                                                10403136-50526578-48481009

Néhány egyetem tanfolyamainkon való részvételt a kötelező testnevelés gyanánt elfogadja.

Az olyan egyetemeken ahol az érdeklődők/kezdők száma eléri a 10-et van mód hallgatói kör kialakítására. Ezek a szakkörök esetleg  pályázhatnak anyagi támogatásért is, amely megkönnyíti számukra a repülést.

S végül a száraz tények után:

A sárkányrepülés a repülés valódi felemelő élménye!

Együtt siklani hangtanul a madarakkal, hatalmas területeket bejárva, falvakat, városokat térképként látni, fenséges hegyek karélyai között lavírozni, maga a mennyország!

https://www.youtube.com/watch?v=dckv9s0Ejkw

 

sas1.jpg

A sárkányrepülő valódi repülőeszköz. Repülési tulajdonságainál fogva egyesíti magában a siklóernyőzés szabadság érzetét és a vitorlázórepülés sebesség élményét. Így hatalmas területek bejárhatóak a szelek szárnyán.

A szerkezet önstabil, mint azt az alábbi vídeó is jól szemlélteti.

http://www.youtube.com/watch?v=w_X4oE05Ykc

A jelenlegi világrekord közel 800 km.

1 év intenzív tanulás után  el lehet kezdeni versenyezni és 3 év alatt világszinvonalú versenyzővé lehet válni.

Klubunk büszkesége Bertók Attila a 2007-ben világbajnok lett és a 2010-es európabajnokságon III. helyezést ért el.

A hazai sárkányrepülő válogatott világszinvonalú, függetlenül a hazai kissé mostoha adottságktól.

Végül egy video a  minden értelemben csúcsteljesítményről:

http://www.youtube.com/watch?v=CKY-EepwGdY

Nagy öröm, hogy ez a kis ország ennyi kiváló pilótával rendelkezik.

Akármi is a célod: Hobby vagy versenyzés, mi itt vagyunk és azon fáradozunk, hogy Te a lehető leggyorsabban és legalaposabban megtanulj sárkányrepülni!

Üdvözlettel: Fekete Kornélia a BSE elnöke

Tel: 06- 20-7776829,  bse.hhh@gmail.com
s.a.s..jpg

 

 

Sárkányrepülés oktatáson való részvétel egyéb tudnivalói

Kialudtan, józanul, pontos időben kell megjelenni.

A kiképzés ideje alatt javallott a térdvédő, kesztyű és zárt öltözet viselete még melegben is.

Magasszárú cipő viselete a talaj egyentlensége miatt elengedhetetlen.

A kiképzés előtti 1-2 órában nem ajánlatos enni, viszont ajánlatos szénsavmentes ásványvizet és néhány szem szőlőcukrot, magvakat hozni.

Szükséges 1 db személyi igazolvány kép a startkönybe.

A Hármashatárhegyi siklórepülő reptérre csak behajtási engedéllyel lehet behajtani.

A repülőterepeken a szemetet zsákba kell gyűjteni és a terület elhagyásakor elvinni.

Napos időben célszerű napszemüveget viselni, de repüléshez, csak olyan napszemüveget érdemes használni amelynek gumírozott a nyerge. Másképp sérülést okozhat.

Aki kényes a közösen használt sisakokra, hozhat megdfelelő méretű könnyű sisakot. Beszerzéshez kérjen tanácsot!

Kényes bőrűek használjanak magas faktorszámú fényvédőkrémet!

Bertók Attila : Világbajnok 2007-ben

laragne_0628_048.jpg

 

Tájékoztatás a repülő orvosi vizsgálatról

1. alkalommal:  a vizsgálat díja 12.900 ft, a hatósági díj: 7.900,- ft

      Hosszabbítás:                             8.600 ft                         4000.- ft

 

A II-es kategóriájú rep- orvosi megléte a szabályszerű repülés feltétele.

A vizsgálatot mondenki saját felelősségére végezteti el. Bemutatása csak hatósági kérésre kötelező, egyébként nyilatkozni kell a meglétéről.

Repülési, Hajózási és Tengerészeti egészségügyi központ – honlap
Dr. Kisegyházi Attila – Kőröshegy – honlap
Sportkórház – Dr. Sidó Zoltán – Bejelentkezés: Geiszt Krisztina +36-20-4583575
Dr. Bálint András – Szeged – Rendelő: 6725 Szeged, Topolya sor 19. – +36-20-9651288 – +36-62-441428
dr. Jóbi Anikó vizsgáló repülőorvos – Pécs – honlap +36-20-3270104
Ormos Intézet – honlap +36 1 295-59-63

AMC/AME Repülőorvosi vizsgáló helyek 

Az MRSZ üzemeltetésében folytatott siklórepülésre vonatkozó biztosítás az összes előírás betartása mellett érvényes. Orvosi nélkül, vagy egyéb hatósági előírások be nem tartása esetén a harmadik személynek okozott kár megtérítése az okozó kötelessége, a biztosító kibújik a felelősségvállalás kötelme alól. Ennek tudatában repüljetek!

Az orvosira bejelentkezéskor a liszensz számodat be kell diktálni!

Ha kezdő vagy, akkor nincs rá szükség, később kerül lejelentésre.

Magunkról

A BSE történetéről     

 

Egyesületünk 1990. április 17-én alakult a Rozmaring Klub Hármashatárhegyi bázisán. Az alapító tagok a megszűnt Rozmaring Tsz Sárkányrepülő Szakosztájából  kerültek ki és Budai Sárkányrepülő Egyesületként  került bejegyzésre Tóth Isván (Dongó) vezetésével és 19 alapító taggal. (Köztük: Bertók Attila sárkányrepülő világbajnok, Feldhoffer András, Kerekes László a SzRSz elnöke,  Hegyi Endre többszörös magyar bajnok konstruktőr, Csiga Sándor, Sobor Imre,  Halmos Péter és Szikszay László…)

Az Egyesület minden tekintetben a Rozmaring utódszervezetének tekintette magát és követte, tisztelte a kialakult hagyományokat, amelyet Vörösmarty László áldozatos és lelkiismeretes klubvezetői munkássága alatt alakított ki.

A nyolcvanas évek elejétől kezdődően a Rozmaring Klub meghatározó jelentőséggel bírt a hazai sárkányrepülő életben. és a hazai sárkányrepülés színe -java tölünk került ki.

A 80-as évek elején a Fekete Kornélia-Hegyi Endre-Várkonyi Mklós alkotott bajnok trió, majd a 80-as évek végén 90-es évek elején Csiga Sándor és Sobor Imre hozott a klubnak dicsőséget.

Hegyi Endre több hazai sárkányrepülő építőjeként, konstruktőreként szintén nevet szerzett a Rozmaring Klubnak.

Mindazonáltal Bertók Attila – a BSE örökös tagja- a egyesületünk máig legeredményesebb sportolója…-2007-ben világbajnokságot nyert!!

Dongó  1998 -ban történt tragikus balesete után Halmos Péter (Pamír) vette át az egyesület vezetését és általa a klub új profillal, a siklóernyőzéssel bővült.

Pamír hallatlanul színes egyéniségével vidám, jókedvű, összetartó csapattá kovácsolta az egyesületet. 2006. decemberében tartós külföldi tartózkodása végett lemondott és helyét Fekete Kornéliának adta át.

A 2008-as alapszabály módosítás folytán a szervezet neve Budai Siklórepülő Egyesületre módosult.

Rövidtávú célunk: a repült órák növelése, több közös rendezvény szervezése, utánpótlás nevelés.

Hosszútávú célunk: az egyesület sport eredményeinek javítása, valamint önellátó sporttámogatási rendszer kialakítása.

Szeretnénk ismét a magyar siklórepülő élet  jelentős, meghatározó szereplőjévé válni!

                                                                                                                                                                         Fekete Kornélia

              elnök

Budai Siklórepülő Egyesület

székhely és levelezési cím:2461 Tárnok, Rákóczi út 94.

bankszámlaszám:Kereskedelmi és Hitelbank

10403136-50526578-48481009

 tel: 20/7776829, email: bse.hhh@gmail.com

adószám:19174253-1-13

cégjegyzékszám: 13Pk.60808/1990

Hírek, események

Elhunyt Francis Rogallo

  Az Ő emlékét hirdeti valamennyiünk csodás repülő sárkánya. Biztos vagyok abban, hogy Francis Rogallo nevére a világ sokezer sárkányosa és siklóernyőse örökké emlékezni fog. Valamennyiünk szerelme ez a sport, és a jövő távolsága sem fogja elhalványítani nevét, a siklórepülést művelők körében.

Rendőrségi felhívás!!!

Tisztelt Pilóták! A III. ker. Rendőrkapitányságról hívtak fel, hogy amennyiben nem tartjuk be a magasság korlátokat, kénytelenek lesznek megtiltani az Óbudai repülést! Ezért kérlek tartsátok be a szabályokat és szóljatok rá társainkra is, akik véletlenül bekerülnek a tiltott légtérbe. Segítségeteket előre is köszönöm! Szöllösi László HFFA főtitkára

Kedves Barátaim, kedves Veteránok!

Kedves Barátaim, kedves Veteránok! A XIX. Veterán találkozó (Bélapátfalva) döntése alapján a huszadik találkozó helyszíne Szlovákia Ružomberok Málino Brdo síkozpont Májeková chata  (www.majekovachata.sk). A térképek csatolva vannak. Az egyik a síközpont részletesen cél: Majeková chata, a másik Ružomberok belterülete ahol pirossalaz útvonal. A felvezető út keskeny, vigyázat túristák biciklisek és esetleg állatkák. Időpont: 2009 okt. 1-4- ig …

Elérhetőség

A BUDAI SIKLÓREPÜLŐ EGYESÜLET

az alábbi szervezetek tagja

                          mrsz_logo.jpg               mtsz3.gif

             fai.org                      eroclub.hu                termeszetbarat.hu

KÉRJÜK TÁMOGASSA ADÓJA

1%-ÁVAL EGYESÜLETÜNKET!

székhely és levelezési cím:2461 Tárnok, Rákóczi út 94.

bankszámlaszám:Kereskedelmi és Hitelbank

10403136-50526578-48481009

 tel: 20/7776829, email: bse.hhh@gmail.com

adószám:19174253-1-13

cégjegyzékszám: 13Pk.60808/1990